Hol is kezdődött a VOLVO mániám? Talán kölyökkoromban (az 1980-as évek elejéről beszélünk!), mikor autószerelő apám egyik kliense beállított a váltóhibás, kék 245-ösével és volt alkalmam a javítások alatt megismerni a svéd vasat kívül-belül. A keleti tömb márkái után ez volt akkor a tömör vas, a biztonság, a minden! Középiskolás éveim végén indult egy tv-sorozat, a „Guldenburgok öröksége„, ebben jelent meg az akkor debütáló 480-as. Megfogott szokatlan formája, akkor döntöttem el, hogy kell egy ilyen nekem! Lett is, igaz jó 27 év múlva! 🙂
Első autós élményem apám Fiat 1100 D-je volt. Bátyámmal abban nőttünk fel; amikor a család kinőtte (apám túl magas volt hozzá) és mivel imádta a nagy motorral rendelkező limuzinokat, egy 1965-ös M21-es Volgát keresett magának. Ez vitt aztán minket mindenhová, kamaszkorunkban teljes felújítást is kapott, bő három évtizedig futott, míg végül apám letámasztotta és a felújított piros kombi Zsigámat használta tovább. Ezt az 1974-es(!) 1200-as kereklámpás kombit apám szakmai irányításával talpraállítottam, rááldozva 1990-es évem utolsó nyári szünetét. Ez lett az egyetemi éveim ingázó és pénzkereső autója a debreceni DATE-n; első munkahelyem harmadik évében vettük meg az utódot, a fehér kockalámpás 1500-as 2104-est a vastag alulökösökkel.
Motorikusan megbízható vasak voltak, fogyasztásban is rendesen bizonyítottak :-). A karburátor-gyújtás kombó azért mindig adott munkát. A 2104-es difi cseréje után már keresgéltem a Volvók között. A még klasszikus volvós formákat őrző négy60-asok között kezdtem keresgélni. Jó egy év után találtam rá a számomra megfelelő 460-asra. Egy budapesti hölgy árulta a vasat, kétliteres motorral. A jó általános állapota, a megnyugtató szervízmúltja miatt döntöttem a megvétele mellett.
A 4hatvanas 189 ezer km-es futásteljesítménnyel került hozzánk. Az 1994-es gyártású autót a bécsi Denzel kereskedésből szállították át a bp-i Denzel fiók képviseletbe, ahol a Westel Rt. ugyanazon év augusztus 2-án vásárolta meg, itt felsővezetői szolgálati autóként szolgált, vezetett szervízkönyvvel (Ivanics), aztán Seres szervizelte a második gazdájánál, majd mi következtünk. Az autó műszaki története a Totalcar Népítéletében visszaolvasható. Igazi kedvenc lett, nálunk több mint 15 évet szolgált meghibásodás nélkül, ez alatt több mint 130 ezer km-t futott.
A kötelező szervizek során mindent meg is kapott, tízezer km-enként olaj- és szűrők, fogyó-kopó alkatrészek rendszeres cseréje mindig megvolt. Két vezérléscserét ért meg nálunk. Aztán 2019-ben már időszerű volt egy rendes karosszériajavítás (hátsókerekeknél belső és külső kerékjárati ívek, küszöbök, ajtók alja, első sárvédők cseréje) és fényezés következett. A másfél évtized alatt rengeteg gyári extrát szereltem be, a teljesség igénye nélkül ködfényszórók, harmadik féklámpa, hátsó rendszám alatti összekötő híd fényszórómosó– és törlők, küszöbvédők, könyöklő, bőrözött kormány, bőr sebességváltókar szoknya, kihajtható hátsó biztonsági gyerekülések, 15-ös gyári CETUS könnyűfém felnik, Thule tetőcsomagtartó, pollenszűrő ház stb. Bármikor ha beleültem, bárhová el mertem vele indulni, most is a nagybetűs Megbízhatóság jut mindig eszembe róla. Eladásakor 319 ezer km volt benne, mindez bontatlan motorral és váltóval, olajat nem fogyasztott. 2020 januárjában új gazdája lett. A JSzP adatai szerint még most is fut.
A 460-asunk 15 év használat alatt megmutatta, hogy megbízhatóság és tartósság tekintetében nem lehet okunk panaszra, talán ezért is, meg az akkor még bakancslistámon szereplő (Guldenburgok, 19 perc 20. másodperce!) 480-as egyedi formája miatt, no és a 480-as ismerősök kétségbeesett figyelmeztetése ellenére 🙂 2007-ben elkezdődött a kutatás. Egy eléggé hosszúra nyúló folyamat után már már feladtam, de 2008 február végére célkeresztbe került egy metálzöld példány.
Ekkor már a harmadik VOLVO találkozó szervezésén is túl voltam, következésképpen a volvós baráti köröm is 480-asok után nyomozott. A sok leharcolt, széthajtott darab után végül Gábor jelzett, hogy tud egyet Albertirsán. Ő lett a mienk, azóta is használjuk, szeretjük, megunhatatlan, persze, mert ad is munkát! :-). Erről a vasról is találtok beszámolót a Népítéletben. Egyik barátom, István, aki szintén hosszú évekig nyüstölt egy fehér 480T-t, találóan csak „kisszutyoknak” becézte a vasát és ez nem véletlen! Az autó fejlesztése során tombolt a „csináljunkmindentműanyagból!” korszak, ez (is) sújtja a típust. Szétszedtem a beltér összes műanyag paneljét, az ajtóborításokat, a rögzítőfüleket, a patentokat, bolhákat marokszám cseréltem, egy ép műszerfal keretet még mindig keresek; igaz, erre az esély, hogy gyári állapotút találjak, igen kicsi, de nem adom fel. Talán a műszerfal gyenge rögzítései, a nem épp tükörsima utjaink miatt a központi műszeregység mindegyiknél megmakkan, ezt is javítanom kellett. Egy idő után nem működik a sebességmérő mutatója, majd megáll a km számláló, a motorhőfok és a benzinszint mutatók is lepihennek, ez a heteseknél, kilenceseknél és a 850-eknél is jelentkező tünet. Egy apró fogaskerék cseréje és a két főcsatoló körüli, a nyáklapon lévő forrasztások felfrissítése oldja meg a problémát. Az autó első tulaja, egy budai körzetben praktizáló orvos hölgy (nem neppermese, vételkor két matrica igazolta ezt a szélvédőn :-)), így hát volt koccanásnyom a karosszérián rendesen: a két ajtó és B oszlop is kapott, a műanyag lökösök sarkai, rozsdavirágok borították a hátsó sárvédőíveket. Ezeket mind orvosolni kellett, a két ajtó a szakaszhatárolókkal cserélve lett, majd lakatosműhely és festőkabin (413, vase green metallic), következett.
Az elmúlt évek alatt féktárcsák és betét, fogyó-kopó alkatrészek cseréi következtek. Motortartó bölcső, motortartó hátsó gumibak és bal alsó lengőkar is elfáradt, a típusra jellemző váltóhiba is orvosolva lett (köszönet Andrásnak!). Egy nagyobb kavics okozta repedés miatt 2018-ban szélvédőcserére is sor került. A kétliteres motor megbízható egyhangúsággal teszi a dolgát, könnyen mozgatja a könnyű, 1 040 kg-os kasztnit. Nálam egy teljes – leömlő utáni – kipufogórendszert már elfogyasztott, olajat viszont nem 🙂 ! A futóműve kényes, azonnal jelzi, ha egy reakciórúd, egy alsó talpas vagy egy kormányösszekötő megfárad, erre figyelni kell. A kormányművet is cserélni kellett, megvolt a kötelező JE rugótörés is. Külön fejezetet érdemel a négyesek rögzítőfékje, ez a tárcsa miatt kissé túlbonyolított, ez is felújításra került 2022 telén. A féltengelyek külső és belső gumiharangjaira érdemes figyelni. A már említett műszeregység javítása mellett egy ablakemelő szerkezetet cseréltem, a hátsó ablak átvezető, széttöredezett kábelkötegét kellett felújíttatnom. Az első lökhárító alatti alsó légterelőt, gyári ködlámpákat, gyári rendszámtartót is kapott. A motoros antenna spiráljának cserére, a sofőrülés ülőlapja áthúzásra, kárpitosra vár, az alvázon van három javítandó hely, sosem fogynak el a teendők a hibalistáról :-).
A VOLVO Fórum törzstagja vagyok, itt több évtizedes barátságok születtek itt. Az évek alatt több Volvós találkozót szerveztem („Erdélyi Sakál Találkozók”), illetve több országjáró csavargáson is résztvettünk a négyeseinkkel. Itt kötelező program egymás autóinak kipróbálása, így került nálam képbe a 960-as. Teltek múltak az évek, míg 2019 decemberében a kecskeméti Sasfészekben rendezett évzáró baráti vacsora után kipróbálhattam Longboat barátom eladósorba került csíklámpás 960-asát. Lenyűgözött a konzervatív, elegáns formája, a csendes, határozottan duruzsoló nyomatékos hathengeres erőforrás, az autó tekintélyt parancsoló mérete, kockasága, az ehhez jól passzoló, négyfokozatú automata váltó és természetesen az autó szinte hibátlan esztétikai állapota. Az autó 2020 január elején már az udvarunkban volt.
A 960-as 1994 évvégi gyártás (12. hó), 1995-ös modellév. Ellenőrzött futással (156 ezer km) vásároltam. Az autó hosszában elhelyezett erőforrás a B6304 kódjelű (204 LE), a svéd tervezésű háromliteres, hathengeres, négyszelepes, kétvezérműtengelyes, teljes egészében alumíniumból készített szívómotor. Ez a korát megelőző erőforrás moduláris motorként tizenévig szolgált a későbbi 4-5-6 hengeres, újabb szívó- és turbós típusokban. Az autót a vétel előtti évtizedében alig használták, évi egy-kétezer km-t futott. Ez egyrészt örömteli hír volt, hisz garázsban tartották, ezt a megkímélt külső-belső állapota is mutatja, másrészt bizony így jópár kényesebb alkatrész gyorsabban öregedett: a motor- és a klímahűtőket, a fűtőradiátort (köszönet Ícsinek!), a klímakompresszor kuplungját, az automata váltó előválasztó PNP kapcsolóját is cserélni kellett. Új gyári vezérlésszettet kapott még 2019-ben, alsó gömbfejeket és stabilizátorpálcákat cseréltünk, új benzinszűrőt, új termosztátot kapott. A katalizátor utáni – még gyári(!) kipufogórendszer is megújult, új hátsó lengéscsillapítók kerültek alá. Két olajcsere volt már nálam, hisz a megvétele óta már bő 25 ezer km szaladt a vasba. A lenti galériában láthatók az általam felkutatott, az előző tulajok által készített fotók. Az első három 1997-ben készült, az év és a helyszín beazonosításában a képeken szereplő Peugeot Partner segített (annak gyártása 1996-ban indult, a fotókat készítő gépen a dátum nem volt beállítva).
A honlapon szereplő anyagok, képek a “Volvo Car Corporation” és a magyarországi Volvo tulajdonosok szellemi tulajdonát képezik!