A négyesek 1985-ös debütálása előtt már 1983-ban kialakult egy konkrét formát is öltő elképzelés a VOLVO fronthajtású jövőjéről: ez volt az LCP (Light Component Project) nevű, dízelmotoros, fronthajtású, könnyű ötvözetek és műanyagok felhasználásával készített, sorozatgyártásra kész prototípus, négy fő számára. A feltöltős motor nagyon alacsony fogyasztású és a magnézium használata miatt rendkívül könnyű volt. Sajnos sorozatgyártásba sosem került, annak ellenére, hogy sok sokezer tesztkilométert futott szériaérett példányait már az autós újságírók is kipróbálhatták és technikai újdonságai, kiugró teljesítménye miatt nagyon szerették. Állítólag a gyár felsővezetése az autó egyetlen gyenge pontját jelentő, a hátrafelé néző hátsó üléssor miatt a sorozatgyártás elvetése mellett döntött.


A négyesek elődjét, a 340-360-as típusokat is már a francia Renault erőforrásaival szerelték a svédek. Ekkor már nagyon szoros együttműködés jellemezte a két gyártót: túlvannak a Renault-Peugeot-VOLVO közös fejlesztésű V6-os PRV erőforrásán, amelyet a 760-asok is megkaptak. Az akkori autógyártó óriások mellett a kisebb méretű VOLVO sok típusnál vagy másokkal közösen fejlesztett motort, vagy megvásárolta más gyártók bevált erőforrásait (Renault, Peugeot, VW-Audi csoport, később Ford) és ezeket kisebb módosításokkal beépítette az autóiba.


is a Renault nagy sorozatban gyártott, bevált, öntöttvas blokk-alumínium hengerfejes erőforrásait kapták, több változatban. Mivel az eredeti 480-as tervet – miszerint egy V6-os erőforrással indul majd az USA-ban – a második üzemanyagválság meghiúsította, ezért egy jóval visszafogottabb teljesítményű, de kis fogyasztású négyhengeressel startolt el a típus.

A benzines motorváltozatok száma folyamatosan nőtt, az alap 1.8-as több változata (karburátoros, központi- és hengerenkénti befecskendezésesek) mellett megjelent az 1,7 Turbo, az 1.6-os, majd az utolsó motorváltozat a kétliteres hengerenkénti befecskendezéses szívómotor volt, a B20F kódjelű. A gázolajos erőforrás is Renault volt, a nagy nyomatékkal rendelkező, alacsony fogyasztású D19-es.

A motor-váltó egységben az utóbbi is értelemszerűen francia eredetű, több mint 15 manuális sebességváltó változat került beépítésre, a megfelelő motorkarakterisztikához, nyomatékhoz alakították ki az ideális áttételezést. A differenciálmű és a váltó kompakt egységet képez, az automata váltóval szerelt változatok keresettek voltak megbízhatóságuk miatt (CVT és ZF4).


A honlapon szereplő anyagok, képek a “Volvo Car Corporation” és a magyarországi Volvo tulajdonosok szellemi tulajdonát képezik!