Honnan indult a 960-as? A gyökerek az 1980-as évek legelejéig nyúlnak vissza, amikor is elkezdődött Göteborgban egy teljesen új prototípus fejlesztése (projekt felelős Hans Gustavsson). A 11.55 projekt keretében – a kettes sorozat utódjaként – a hetes sorozat első darabja, a 760-as az egyik legsikeresebb nagyautója lett a gyárnak. A hathengeres 760-as után következett a négyhengeres 740-es, majd jóval később jött a Bertone féle 780-as, de az már egy másik történet!

A klasszikus doboz formájú karosszéria nyert a prototípus fejlesztés során végzett fogyasztói teszteken. A rengeteg vázlatból a limuzin és a kombi változatok maradtak, később ezek hosszított, hatajtós, nyújtott tengelytávú kis sorozatban gyártott változatai is megjelentek. A népszerű típus tovább élt a 940-960-S90/V90-esben, folyamatosan fejlesztették ezeket. Az egyik legnagyobb darabszámban előállított, hátsókerék hajtású VOLVO a hetes és az ebből kifejlesztett kilences típuscsalád (a 2001-ig gyártott VOLVO személygépkocsi típusok darabszámának alakulása ITT!) lett. A 740-760-as szögletes éleinek gömbölyítése, karosszériájának finomítása az új 940-960-as megjelenésével kezdődött.


Ahogy a csíklámpás 960-as fő méretei mutatják, ezek megegyeznek a hetesekével. Ennek ellenére egy teljesen áttervezett karosszéria formáról beszélhetünk. Ez az átalakítás a gyártás és fejlesztés hosszú évei alatt az első-hátsó futómű, az ütközőzónák korszerűsítését, a SIPS rendszer alkalmazását, a teljes beltér és motorpaletta megújítását is jelentette. Az autó elejét, hátulját teljesen átrajzolták, a C oszlop, a tető vonala is változott, az első és hátsó szélvédők is más ívűek lettek. Az 1995-ös modellévben jelent meg a csíklámpás 960-as, amit a gyártás utolsó két évében átneveztek S/V90-re.


A folyamatosan magas eladási darabszámok miatt a fronthajtású 850-es bevezetése után is gyártásban maradt a típus, egészen 1998-ig! A saját fejlesztésű, teljes egészében alumíniumból készült moduláris hathengeres motor öthengeres változatát kapta meg a 850-es is, de később az S/V70, S/V40-esek is megkapták, sőt itt a négyes Volvókkal ellentétes folyamat zajlott le: a franciák vették át és a nagy Renault-okba építették be ezt a svéd fejlesztésű erőforrást.


Az 1990-ben megjelent új 960-asok erőforrása, a B6304F kódjel alatt. Mit is jelentenek a kódszámok: Benzinüzem, 6 henger, 3 literes űrtartalom, hengerenkénti 4 szelep (később megjelent a 2.5 literes, takarékosabb változat). A blokk teljes egészéből könnyűfémből készült (182 kg). A maga 204 LE-s teljesítményével bőven elégséges volt az 1600 kg-os karosszéria rugalmas gyorsításához. A motor a maximális 276 kN nyomatékát 4300/min fordulatnál éri el.

Kiegyensúlyozott, sima, remegés nélküli járása a sorhatos motorok iskolapéldája. A mellé társított automata váltó japán gyökerekkel bír, négyfokozatú AISIN AW40. A három utazási mód gombnyomással kapcsolható: a gazdaságos (Economy), Sport és a téli autózásra hangolt (Winter) utazási módok. A 2,5 literes 960-asok hagyományos manuális ötfokozatú váltóval szereltek.


Az autó futóműve is teljesen áttervezett, a hátsó független kerékfelfüggesztésnek (Multilink) két generációja van, az első még spirálrugós, a másodikba már kompozit laprugót építettek be keresztbe; a kombik “nivomatos” lengéscsillapítóval szereltek, tartják a beállított hasmagasságot. A kerekek mindegyike tárcsafékkel szerelt (ABS, TRACS), a kézifék a tárcsafékbe szerelt dobfékes megoldású.

Nagyításhoz KATT a képre!


Az 1990-1995 közötti időszakban kétféle utastér/beltér és műszerfal egységgel szerelték a 960-asokat. Volt egyszínű, kéttónusú műszerfal, bőr, plüss és szövetborítású ülések. A hátsó üléssor is rendelkezik három darab, hárompontos biztonsági övvel, lehajtható, gyereküléssé is alakítható könyöktámasszal. Az 1994-es évben megjelenő 1995-ös modellévben egy teljesen újratervezett beltérrel jelenik meg a 960-as. A majdnem meredek, elegáns műszerfal Volvo védjegy lett, a 850-esre tervezték és így a ráncfelvarrott 960-as is megkapta. A kormány elegáns bőrborítású, vagy bőr/fa kombináció. A rádió/hifi/CD lejátszó-tár fejegységből több gyári változat készült, az egyéb gyári kiegészítők hosszú listájából lehetett ezeket rendelni.


A honlapon szereplő anyagok, képek a “Volvo Car Corporation” és a magyarországi Volvo tulajdonosok szellemi tulajdonát képezik!